
Szombatig alapvetően napos időre számíthatunk, majd vasárnap északnyugat felől egy hidegfront éri el hazánkat, amely egyre nagyobb területen véget vet a rekkenő hőségnek.
Csütörtökön általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés. A délutáni, esti órákban a délkeleti tájakon előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati, déli szél sokfelé megélénkül, a Dunántúl nyugati és északi részein meg is erősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet csúcsértéke 31 és 36 fok között várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:Pénteken napos idő várható általában kevés felhővel. Csapadéknak kicsi az esélye. A délnyugati szelet nagy területen élénk, olykor erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban általában 15 és 21, délután 29 és 35 fok között valószínű,írja a Kiderül
Szombaton napos idő várható általában kevés felhővel. Csapadéknak kicsi az esélye, de az északnyugati, északi határ mentén egy-egy záporos, zivataros góc előfordulhat. A délnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, megerősödik. A minimum-hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul. A maximum-hőmérséklet 31 és 36 fok között várható.
Vasárnap napos idő valószínű, majd északnyugat felől hidegfront felhőzete érkezik, és növekszik a záporok, zivatarok kialakulási esélye. A kezdetben nagy területen erős délnyugati szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és a front mögött a Dunántúlon és a középső tájakon viharossá fokozódik. A minimum-hőmérséklet 16 és 22 fok között alakulhat. A maximum-hőmérséklet általában 32 és 37 fok között valószínű, de a Dunántúl északnyugati részein több fokkal hűvösebb lesz.